sivatag?

Olyan száraz a föld, hogy a szél a port felfújja az erkélyre, ha így halad, akkor simán össze tudnék gyűjteni a hétvége alatt akár egy cserép földet.

Filipa Sousa – Vida Minha

A dal Portugáliából:

Mandinga - Zaleilah

Egy különlegesség:

 Valaki meg tudja mondani, hogy az angolon kívül milyen nyelven énekel még? Olasz vagy spanyol, portugál?

Željko Joksimović – Nije ljubav stvar

A soron következő dal Szerbiából:

loreen – Euphoria

A svédek küldötte:

azt hiszem

Azt hiszem Radics Gigi rajongó kezdek lenni.

vasutas történetek

Újabb élmény ért a vonaton:

Ma elindultunk úgy felpakolva, hogy még a fogunk közt is csomag hogy miért volt annyi csomagunk még titok, ezért egy ismerős volt oly kedves és kivitt minket kocsival az állomásra, majd felpakolt a vonatra, és miután elindult a vonat, aminek valamiért nem akart visszazáródni az ajtaja egy ideig, úgyhogy a nagy csomagjaink a mozgó vonaton nyitott ajtó mellett vittük be, a helyünk elfoglalva megszámoltuk, hogy minden csomag megvan-e, ekkor kiderült, hogy egy hiányzik. Gyorsan hívtuk, aki kivitt, hogy nála van-e, de már ő is hívott, hogy nála van, és utánunk hozza, hát versenyt futva a vonattal pár állomás múlva sikerült találkoznunk, és megkapni tőle a csomagot, ahol a kedves kalauz úgy viselkedett, mint egy bunkó, amikor segítséget kért tőle az ismerősünk, pedig általában kedvesek szoktak lenni, másrészt amikor a szerelvényen akartunk hátrajönni, akkor az étkező kocsiban ránk kiabáltak, hogy még nincsenek nyitva, és szálljunk le, menjünk körbe, mert itt nem lehet átmenni. Kérdem én, hogy lehet az, hogy egy étkező kocsi utazás közben nincs nyitva, illetve hogy lehet az, hogy ha nem lehet átmenni rajta, akkor a szerelvény közepén van kettévágva azt? Ha nem lehet átmenni rajta, akkor azt miért nem lehet normálisan közölni? Miért kell ordítani? Hol van a jólneveltség?

Buranovskiye Babushki – Party For Everybody

Orosz barátaink produkciója:

Max Jason Mai – Don’t close your eyes

A szlovák dal:

 Kérdésem csak annyi, hogy most a külsejével, vagy a dallal akar rajongókat szerezni?

Pastora Soler – Quédate Conmigo

Igaza van Whynotnak, ez egy szép dal:

Donny Montell - Love Is Blind

A litván verseny győztese:

Ott Lepland - "Kuula"

Az észt dal címére azért felhívnám a figyelmetek:):

Kaliopi - Crno i Belo

A macedón versenyszerzemény:

Sofi Marinova - "Love Unlimited"

A bolgár dal:

Anggun és Varga Viktor

Íme a közös szám:

Magyar álom vasutak

A szolgáltatás színvonala minden eddigit maga mögé utasít. A hosszú hétvégére való tekintettel, amikor amúgy is az emberek otthon ülnek ugye, mert nincs hely a vonatokon, na ezen alkalomból a vágányzári menetrend mellett még sikerült késéseket is produkálni, kevesebb vagonnal indítani a vonatokat, szóval sikerült elérni az "ideális" utaselégedettséget.

Szóval az úgy kezdődött, hogy a vágányzári menetrendnek köszönhetően az én IC-m, ami ráadásul nemzetközi is potom 1 órával több idő alatt ér célba országon belül, ami a teljes belföldi menetidőt nagyjából 1/3dal növeli. Tehát nem éri meg vele jönni, így át akartam szállni egy gyors vonatra, viszont az nem várta be az IC-t, ami eddig a pontig helyjegy nélkül is igénybe vehető, viszont innen már nem volt helyjegy csak első osztályra, így azzal nem akartam tovább menni, mert azért 1010 forintért még egy órával később célba érni már nem csak pénzkidobás, de hülyeség is, amikor van egy másik IC, ami a másik pesti pályaudvarra ér, és 40 perccel hamarabb. No nem mintha arra lett volna helyjegy, de azért mégiscsak gyorsabb és még olcsóbb is, hisz csupán 910 forintért tudok venni állóhelyjegyet, mert ülőhely nem volt egyáltalán. Ilyen drágán ácsorogni 2 órát állva egy IC-n bárkinek megéri, nemde? És még azt is mondanám megérte, ha nem késett volna az is több, mint 10 percet, így a Pestről kijövő vonatom természetesen nem tudtam elérni, mert végre volt egy vonat, ami időben elindult abban a sorban, amit aznap este használtam, kár, hogy ezt nélkülem tette, így le a metróba és ki a buszhoz, hogy teljes legyen az élmény.

Reméljük azért megéri a sok szenvedés és a vágányzár alatt kicserélt vágányokon csak úgy suhanunk majd, mint azt más országokban szokták a vonatok (pl Japán, Németország, és még véletlenül sem India, vagy Ruanda).

Eva Boto - Verjamem

Hogy kicsit pótoljam a lemaradást, íme a szlovén versenyző:

Durva

Tegnap megyünk a határ felé, és a határ előtti utolsó város előtt az országúton egyszercsak megálltunk, ugyanis akkora sor volt előttünk, aminek az elejét nem is láttuk, így megbecsülni sem tudtuk, hogy vajon mikor megyünk majd tovább, de a messze távolban láttuk, hogy azért van remény, mert az elkerülőn haladnak a kocsik. Egy 10 perces álldogálás után jött szembe egy rendőrautó, amely azt mondta, hogy mehetünk, előzzük meg a kamionokat. Akkor már rájöttünk, hogy az előttünk lévő sor tulajdonképpen a határon való átjutásra váró kamionok sora, és azt is tudtuk, hogy onnan a határig még van egy nagyjából 10 km, így amikor tovább indulhattunk elkezdtük számolni a kamionokat, mert ilyen nagyjából 20 éve láttunk utoljára, még a '90-es években. Összesen 144 kamiont számoltunk meg a határig, de a sor nem volt folyamatos, ugyanis a várost elkerülő úton nem álltak a kamionok, azonban ez a szám még így is döbbenetes.

thia

Leleplezte magát Thia, eddig azt gondoltam róla, hogy egy néptáncos anyuka, de most kiderült, hogy ő igazából énekes, és indult az American Idolban, és egyébként csak 15 éves és távol-keleti ősei vannak.

Szóval mesélj csak Thia, milyen JLo? Milyen klipet forgatni, és hol tanultál meg ilyen jól magyarul?:)

Joan Franka - You And Me

A hollandok idei dala, mely idén is érdekes:

Pernilla Karlsson - När Jag Blundar

A finn dal, mely finnül szól:

Ja és azt se feledjük, hogy Finnországból érkezik hozzánk ez a finn dal finn nyelven.

Litesound - We Are The Heroes

Az aktuális belorusz dal:

Korábban még ez a dal volt az induló, de azóta megváltozott, melynek okáról itt olvashattok.

Jedward - Waterline

A tavalyi sikeren felbuzdulva újra az ikrek képviselik az íreket:

gondolatok március 15-éhez

Lassan megint itt van az ünnep, mely kapcsán elgondolkodtam, hogy annak idején vajon az akkor élő emberek mennyire éltek félelemben a harcok miatt, az egész szabadságharc mennyire érintette a mindennapokat. Vajon az otthon maradottak tudták, hogy hol vannak harcok? Féltek akkor amikor a frontvonal hozzájuk közeledett?

Ugyenezek a kérdések persze felmerülnek a későbbi harcok során is, de a 20. század harcairól már akár élő emberektől is hallhattunk beszámolót, így azokról vannak elképzeléseim. És azért az akkori harcot másként képzelem, mint a modern háborúkat.

Ha belegondolok, hogy nekem volt-e már olyan érzésem, hogy van félnivalóm esetleges harcok miatt, akkor azt kell mondanom, hogy igen, volt. Volt olyan, amikor a harcok szelét mi is érezhettük, kétszer is, pedig én még csak 30 vagyok.

A régebbi, és félelmetesebb élmény számomra a romániai forradalom volt, amikor mi már a határon innen a tévén keresztül néztük, hogy tőlünk alig 30 km-re milyen események vannak. Az egész család együtt ült és figyelte a Panoráma tudósítását, és a friss híreket, és közben tudtuk, hogy ha nagyon elfajul odaát a helyzet, akkor a határon mentő vonat áll, és édesanyámat ilyen esetben bármikor berendelhetik a kórházba, mert ott készenlét volt. Azt akkor nem is tudtam, és nem is annyira aggódtam, hogy a nagyszüleim, akik odaát maradtak, és a város főterén laktak veszélyben lehetnek, csak később tudtam meg, hogy egyébként ott előttük is lövöldöztek. Én 7 évesen még nem sok mindent fogtam fel abból, hogy az a helyzet milyen félelmetes lehet, de egyszerűen érezni lehetett a feszültséget mindenkin, azt viszont én is éreztem.

A másik eset jóval később volt, amikor már mi NATO tagok voltunk, és a NATO bombázta Szerbiát. Akkor jóval kevésbé éreztem magam veszélyben, olyan jó messzinek tűnt azért az a 200 km, de az zavaró volt, hogy naponta többször húztak el fejünk felett az országhatáron járőröző vadászgépek, szóval az számunkra jóval kevésbé volt félelmetes, de amikor később hallottam, hogy szegedről még a robbanások fényét és hangját is lehetett néha hallani, akkor én nagyon örültem, hogy ilyen élményben nem volt részem.

Szóval igazából nehéz eldönteni, hogy ők érezték-e a saját bőrükön a messze zajló harcokat, és amikor nem, csak hallottak róla, akkor volt-e bennük félelem, mert akkor azért nem volt olyan realisztikusan ábrázolva a dolog, mint manapság a tv képernyőén, ahol viszont most mindent láthatunk, nyomon követhetünk, és ebből következően sokkal jobban tarthatunk attól, hogy mi történne, ha nálunk is harcok lennének.

Vajon előfordult már a történelem során olyan, hogy egy generáció le tudta élni anélkül az életét, hogy tudta volna, mi az a háború?

Trackshittaz - Woki mit deim Popo

A következő induló innen a szomszédból: